Levesbetétek




KÖNNYŰ GRÍZGALUSKA

2 tojás
2,5 evőkanál (5 dkg) búzadara 
1 evőkanál olaj
petrezselyem zöldje

A tojásfehérjét felverjük habnak. Beletesszük a sárgáját, csipet sót és a búzadarát, olajat. Aki szereti, petrezselyem zöldjét is vághat bele. Jól elkeverjük, kicsit állta hagyjuk. Levesbe szaggatjuk, kb. 3 percig főzzük.

LEVESBETÉT (TÉSZTA HELYETT)

2 evőkanál kölesliszt (őrölt köles)
1 evőkanál szójaliszt 
1 evőkanál zabpehely 
1 evőkanál árpapehely 
2 tojás
petrezselyem zöldje apróra vágva

Mindezt összedolgozzuk, és kiskanállal beleszaggatjuk a forrásban lévő levesbe.

"LÁBATLAN TYÚK" (TELKI BÁNYAI TÖLTELÉK LEVESBE)

4 tojás 
4 kanál liszt
1 tojásnyi hagyma apróra vágva 
2 evőkanál olaj
1 kiskanál házi Vegeta-pótló

Mindezt jól összekavarjuk és bevizezett nejlonzacskóba tesszük. A zacskó végét bekötjük, helyet hagyva, hogy a töltelék növekedhessen benne. Zacskóstul főzzük, míg megkeményedik, akkor kibontjuk, szeleteljük, visszatesszük a levesbe, és egy kicsit még főzzük.

ZSEMLEGOMBÓC KRÉMLEVESEKHEZ

2 szelet barna kenyér 
1 egész tojás 
1 evőkanálnyi párolt vöröshagyma
petrezselyem zöldje apróra vágva
1 evőkanál zsemlemorzsa 
1 evőkanál liszt, só

Az áztatott és kicsavart zsemlét az adalékokkal jól összekeverjük. Pihenni hagyjuk. Vizes kanál segítségével apró gombócokat formázva belefőzzük a levesbe.

GALUSKA (NOKEDLI)

5 evőkanál liszt (fele Graham-liszt) 
1 tojás, kevés só és víz

Mindezeket összekeverjük, hogy lágy tésztát kapjunk, s a fövő levesbe szaggatjuk. Ha durumlisztből készítjük, nem kell bele tojás.

GOMBÓCOK ZÖLDSÉGLEVESHEZ 

1 csésze rizs
1 kisebb sárgarépa
1 kisebb fej fokhagyma 2 evőkanál dió
1-2 tojás, zsemlemorzsa, tárkony

A rizst, sárgarépát, hagymát és a sót kevés vizes olajon puhára pároljuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a diót, a tojást, a tárkonyt és annyi zsemlemorzsát, hogy se túl lágy se kemény ne legyen. Apró gombócokat formázunk, és a forrásban lévő zöldséglevesbe tesszük. Ha feljön a leves tetejére, akkor kész.
 

CSIPETKE

5 evőkanál búzaliszt
(a fele lehet Graham-liszt) 
csipet só, víz

A lisztet elkeverjük a sóval, és annyi vízzel, hogy sűrű tésztát nyerjünk. Kézzel belecsipkedjük a fövő levesbe.

KRUMPLIS NOKEDLI (KÖRETKÉNT IS)

4 közepes reszelt krumpli 
2 teáskanál szójaliszt
3 teáskanál finomra őrölt teljes őrlésű búzaliszt
1 teáskanál olaj

Mindezt összekeverjük, és sós vízbe szaggatva megfőzzük.
 

Vissza a főoldalra...